Idén is résztvevői voltunk az infokommunikációs szektor egyik legnagyobb hazai eseményének, az Infotér konferenciának, amelyre október 18-20. között került sor Balatonfüreden.
A konferencián a szakemberek ezúttal is olyan, digitalizációhoz kapcsolódó aktualitásokat jártak körbe, mint az e-közigazgatás, a hálózatfejlesztés, IT biztonság vagy a mesterséges intelligencia. Nem maradhatott ki a tematikából az elektromobilitás sem, amelyről egy pódiumbeszélgetésen ügyvezető igazgatónkat, Rónai-Horst Lászlót és Várkonyi Gábor autóipari szakértőt hallgathatta meg a közönség.
Szó volt többek között arról, hogy az európai szabályozás, a környezetvédelmet szolgáló intézkedések egyre inkább az elektromos autók felé terelik mind a gyártókat, mind a vásárlókat (többek között2035 után az EU-ban nem hozható forgalomba új benzines vagy dízeles autó). Az elektromos autózás napjaink egyik legelterjedtebb trendje, ugyanakkor ahhoz, hogy az elektromos autók támogatása elérje célját, a szabályozóknak figyelembe kell venniük az egyes országok energiamixét, illetve a töltőhálózat fejlettségét is.
Emellett az aktuális gazdasági helyzet is jelentős hatással lehet az autóipar egészére. Míg tavaly vagy év elején az iparág nem győzte teljesíteni a megrendeléseket, most megkezdődött egy drasztikus visszaesés, és immár az előrendeléseket is egyre többen mondják vissza, ami a közeljövőben még nagyobb bevételcsökkenést okozhat az iparág szereplői számára.
"Megfelelő stratégia alkalmazásával azonban akár fejlődhet és növekedhet is egy autóipari cég" – tette hozzá Rónai-Horst László, aki elmondta: "a Mercariusnál továbbra is hiszünk a bővülésben, így korábban meghatározott céljainkat követve többek között új vidéki szervizpontok létrehozását is tervezzük."
Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő élményvezetésekkel sem maradtunk adósok: márkanagykövetünkkel, Vogel Adrienn raliversenyzővel idén egy Mercedes SL 63 AMG 4M+ modelltpróbálhattak ki az érdeklődők.