A már-már hagyománynak számító Mercarius Napot idén szeptember 13-án, pénteken a Velencei-tó partján tartottuk meg, ahol munkatársaink a megszokott heti rutinból kiszakadva egy felejthetetlen élményeket adó csapatépítő programsorozaton vettek részt.
A gyönyörű környezetben közösen eltöltött nap felszabadult és vidám hangulatban telt. Kollégáink csapatokra osztva vettek részt a változatos és izgalmas élményprogramokon, szabadtéri kalandjátékokon és csapatépítő ügyességi játékokon, amelyekben kiemelt szerepet kapott az együttműködés és az egymás közötti bizalom. Az interaktív játékelemek nemcsak örömteli pillanatokat szereztek a résztvevőknek, de hozzájárultak 84 fős közösségünk összekovácsolásához, a társakkal való gyors és pozitív kapcsolatépítéshez, illetve a csapatszellem és a kreativitás növeléséhez.
„Cégünk folyamatosan fejlődik, ebből kifolyólag pedig gyorsan növekszik, ezért is különösen fontos számunkra, hogy a jelenleg három különböző telephelyen dolgozó kollégáink között a meglévő jó kapcsolat és hatékony kommunikáció még tovább erősödjön. Úgy gondolom a csapatépítő napon mindannyian felejthetetlen közös élményekkel gazdagodtunk, amelyek a mindennapi csapatmunkára és eredményességre is jó hatással lesznek” – jegyezte meg Koleszár Róbert, a Mercarius Flottakezelő ügyvezetője.