Megállíthatatlanok vagyunk: Megnyílt a Mercarius és a MERCAR első vidéki telephelye

Három budapesti helyszínünket követően január 19-én Debrecenben nyílt meg a Mercarius és a MERCAR első vidéki telephelye. Az új, összesen közel 6000 négyzetméteres egységben teljeskörű kiszolgálással várjuk majd ügyfeleinket, beleértve a flottakezelési- és szervizszolgáltatásokat, valamint a használtautó értékesítést is.

A könnyen megközelíthető, az autópályától mindössze 1 kilométerre elhelyezkedő telephely kialakításakor nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az új helyszín minden Budapesten már elérhető szolgáltatásunkat le tudja fedni. Ennek érdekében ügyfeleink szervizigényeit egy 965 négyzetméteres, 8 állásos, egy kétállásos kézi autómosóval is ellátott klimatizált műhely látja majd el, míg a bérleti- és használtautó vásárlási igénnyel érkezőket egy 1 013 négyzetméteres szalonban fogadjuk majd. Kihasználva a helyszín adottságait, a telephelyen egy közel 100 autó tárolására alkalmas parkoló is készült, amelyet közel 1 800 négyzetméteren vesz körbe zöldterület.

„A debreceni telephely megnyitása nagy lépés a cégcsoport életében. Az új egységgel nem csak az országos lefedettségünket sikerült növelnünk, de legalább ilyen jó érzéssel tölt el bennünket az is, hogy a munkánkkal a budapesti után egy vidéki nagyváros gazdaságának fejlődéséhez is hozzájárulhatunk. A nyitás egy 19 fős kezdőcsapat számára biztosít munkahelyet, amelynek tagjai Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyéből érkeznek hozzánk. Magyar vállalatként ez legalább annyira fontos nekünk, mint maga a bővülés” – mondta el a nyitás kapcsán Koleszár Róbert ügyvezető igazgató.


„Nagyon örülünk, hogy újabb telephellyel bővíthetjük a működésünket. Száz százalékban magyar tulajdonú vállalatként a vidéki nyitás régóta tervben volt, hiszen szolgáltatásaink és a használtautóink iránti kereslet folyamatos növekedést mutat. Az új helyszín megnyitása komoly előkészítést igényelt, hiszen a Mercariustól megszokott színvonal biztosításához át kellett alakítanunk a szervizeink ellátási láncát. Mostanra a nehézségeket sikerült áthidalni, az eredmény pedig egy olyan vidéki egység lett, amelyben az ország egyik legtávolabbi nagyvárosában is a budapestivel megegyező színvonalon tudjuk fogadni ügyfeleinket” – tette hozzá Hőgye Attila, a Mercarius stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója.