Rónai-Horst László, ügyvezető igazgatónk a SalesTech Advisory Boardjának tagjaként osztotta meg gondolatait a flottapiacot érintő aktuális kihívásokról és a jövőbeli várakozásokról.
Mit tartasz a leginkább figyelmen kívül hagyott, de kulcsfontosságú üzleti kihívásnak jelen pillanatban?
A kérdést nem technikai felkészültség vagy szolgáltatások szempontjából közelíteném meg, hiszen a legnagyobb kihívást most sokkal inkább az okozza, hogy a kialakult helyzet kezelésére nincs jól bevált forgatókönyve a cégeknek, és még mindig sok a bizonytalanság a jövőt illetően. Nem tudjuk, hogy a járvány meddig fog tartani, lesznek-e további lokális fellángolások, második vagy harmadik hullám. A 2008-as válság idején ismertük a probléma okát, emiatt tisztában voltunk azzal, hogyan érdemes kezelni a helyzetet. Ma senki nem tudja biztosan, meddig tart, és milyen gazdasági következményeket hoz magával a járvány, azt viszont már látjuk, érezzük, hogy valójában csak az igazi válság kezdeténél tartunk.
Mik azok a tanulságok, amiket a válság elejéről érdemes magunkkal vinni a jövőre nézve?
A koronavírus-járvány nem várt nehézségekkel szembesítette a vállalkozásokat. Egy ilyen helyzetben az első és legfontosabb feladat az azonnali veszélyek elhárítása, a működőképesség fenntartása, a vállalkozás jövőjének és a munkahelyek megtartásának biztosítása. Emellett elengedhetetlen a rugalmasság, hogy tudjunk alkalmazkodni, pozitívan hozzáállni az aktuális helyzethez, és hogy kihozzuk belőle a legtöbbet.
A járványhelyzet ugyan sok tervünket átalakította, de van több olyan fejlesztési folyamat is, ami előtérbe került. Ilyen például a nagyfokú digitalizáció a szolgáltatások és az üzleti működés tekintetében is. Bár továbbra is lényeges számunkra a személyes kapcsolattartás, és nehezen viseltük a hiányát, de a digitális átállás is jelen volt az elmúlt időszakban, és megkönnyítette a munkafolyamatainkat. Természetesen az eredményes kríziskezelésben az emberi tényező nélkülözhetetlen. A vezetők és kollégák szemléletmódja, valamint az üzleti partnerekkel való kapcsolat is befolyásolja egy vállalkozás túlélési esélyeit.
Mik azok az eszközök, legyenek azok folyamatok, rendszerek vagy szoftverek, amelyek a leghasznosabbnak bizonyultak a járvánnyal kapcsolatos válság kezelésében?
Az elmúlt időszakban a legfontosabb célunk az volt, hogy a korlátozások alatt is ügyfeleink rendelkezésére álljunk, és a megfelelő higiéniai körülmények betartása mellett, a megszokott menetrend szerint folytassuk a munkát a cég telephelyein. Ennek érdekében a szervizekben és az irodában is beszereztük a megfelelő védőfelszereléseket, eszközöket, és kialakítottunk egyfajta rotációs rendszert a munkafolyamatok során, hogy minimalizáljuk a kontaktusok számát. Ezt segíti a hozom-viszem szolgáltatásunk is, amely biztosítja, hogy az autót a Mercarius munkatársai vigyék el a szervizbe a szezonális gumicserék, átvizsgálások alkalmával.
Ha visszaemlékszel 2008-ra, akkoriban mi kellett ahhoz, hogy sikeresen túléljük a válságot?
Tapasztalataink szerint válsághelyzetben a legfontosabb, hogy a megváltozott körülmények ellenére is fenntartsuk a megszokott ügymenetet, és kiszolgáljuk a meglévő ügyfeleket. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az új bevételek realizálására is. Nagy előny a stabil pénzügyi háttér, és minél több tartaléka van egy vállalatnak, annál tovább tudja fenntartani a folytonos ügymenetet, így jobb eséllyel éli túl a válságot.
Kik azok az emberek, akikre ma a legjobban támaszkodhatunk a cégünknél?
Egy válsághelyzetben kiemelten fontos szerepet kapnak a kollégák, hiszen egy összeszokott, jól működő csapat nélkülözhetetlen a sikeres kríziskezelésben. Jómagam nagyon örülök, hogy egy stabil, szakértő csapattal dolgozunk az irodában és a telephelyeken is. Fontosnak tartjuk azonban a válsághelyzet ellenére is, hogy a tapasztalt kollégák mellett lehetőséget adjunk a pályakezdő vagy néhány éves tapasztalattal rendelkező tehetséges fiataloknak is.
Véleményed szerint kik lesznek a valódi nyertesek a járvány végeztével?
A járvány miatt a legtöbb szektorban jelenleg is nagy a bizonytalanság. A flottapiacon valószínű, hogy a kisebb flottakezelők, akik kevesebb és kisebb ügyfelekkel rendelkeznek, jobban megérzik majd a járványhelyzet hatását. Náluk már egy-egy nagyobb ügyfél elvesztése is jelentősen átalakíthatja a napi működést és megnehezítheti, hogy forráshoz jusson a vállalat. A nemzetközi flottakezelőknél inkább az okozza a bizonytalanságot, hogy jelentősen függnek az anyavállalat helyzetétől, így a szolgáltatás újraindítása, átszervezése vagy egy esetleges forráselvonás is központi döntés, nem pedig helyi igény. Azt gondoljuk, azok a cégek kerülhetnek ki jobban a válságból, akiknél a stabil pénzügyi háttérnek köszönhetően nem állt le a működés, ezáltal pedig folyamatosan képesek voltak szolgáltatni és kiszolgálni az ügyfeleiket.
Forrás: https://salestecheurope.com/blog-adatai/ronai-horst-laszlo-interju