Szinte mesébe illő az a nem szokványos történet, ahogy két, egymást alig ismerő egykori ügyfél évekkel később együtt irányít és visz sikerre egy gépjármű flottakezelő céget. Öt év közös munka után elérték, hogy a családi vállalkozás ma már jól látható a flottakezeléssel foglalkozók térképén. A kizárólag magyar tulajdonú Mercarius nemzetközi vállalatok elől is meg tudja szerezni az ügyfeleket. A siker titkáról a Mercarius flottakezelő vezetőivel, Szűcs László tulajdonossal és Koleszár Róbert ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
„Stressz-free szolgáltatást nyújtunk: azaz az ügyfélnek egyetlen dolga van csupán, hogy tankoljon és vezessen. Sőt általában a benzinkártyát is mi adjuk. Egy tanácsadó napi díja többe kerül, mint egy gépkocsi bérlésének havi díja, tehát muszáj jól működő, megbízható kocsikkal, profi céggel szerződni, hiszen partnereinknek az autó nélkülözhetetlen munkaeszköz” – így hangzik a „recept”. A cég mindent maga intéz, nincsenek alvállalkozóik, saját műhelyeikben saját munkatársaik foglalkoznak az autókkal, legyen az szerviz, hozom-viszem szolgáltatás, gumicsere, assistance, csereautó, biztosítás, kárrendezés, internetes flottakövetés, használtautó-értékesítés. A gépjárműveket sajátjukként kezelik, nem csak autót adnak bérbe, hanem teljes körű szolgáltatást nyújtanak a nap minden pillanatában, így lesz az ügyfeleknek stresszmentes a gépkocsikérdés. A Mercariusnál ötvenen dolgoznak és csaknem kétezer autó tartozik hozzájuk, 2011-ben, amikor László és Róbert közösen kezdte irányítani a céget, kevesebb, mint 400 gépkocsijuk volt. Szinte minden kategóriában a legmegbízhatóbb márkákat kínálják, főként a Volkswagen-csoportba tartozókat, általában 10 millió alatti árkategóriában, de luxusautót is tudnak biztosítani. A középkategóriás autók havi bérlése nagyjából 120 ezer forinttól kezdődik, ami tartalmazza az összes szolgáltatást.
Koleszár Róbert és Szűcs László is ügyfelei voltak az Ágoston néven működő flottakezelőnek. Öt éve együtt vezetik a céget – Mercarius néven. László előtte energia- és gázkereskedő volt, Róbert pedig informatikai- tanácsadó céget irányított. Mindkettőjüket felkérte az előző tulajdonos, hogy vegyék át és vezessék a családi flottakezelőt, a lehetőségre Róbert mondott igent: 2008 vége óta ügyvezető. Majd amikor befektetőkre volt szükség, megkereste Lászlót, aki 2011-ben szállt be az üzletbe. Az akkor közösen alkotott tervüket mára sikerült megvalósítaniuk, most rakják össze a következő „öt éves tervet”. Remekül kiegészítik egymást: Róbert jól irányít és észreveszi a problémákat, László pedig kreatívan megoldja.
Státuszszimbólum helyett kényelem
A gépkocsi flottakezelők általában alvállalkozókkal dolgoznak, más végzi a szervizmunkát, a gumicserét, a biztosítást, és minél több a probléma az autóval, annál több jutalékot kapnak a résztvevők. „Csak” az ügyfél jár ezzel rosszul: baj esetén a többletköltséget neki kell állnia. Ezzel szemben a Mercarius fix havidíjárt üzemelteti az autókat, nincsenek rejtett költségek, utólagos elszámolás. „Ne legyen gond az autóval, ez az ügyfél és a mi érdekünk is. Ezt úgy tudjuk garantálni, hogy saját kézben tartjuk a teljes folyamatot, így még inkább ügyfélbarát és biztonságos minden szolgáltatásunk” – magyarázza Szűcs László. Munkatársaik rendszeresen kezelik, karbantartják az autókat, így náluk egy 3-5 éves autó újszerű állapotú. Közép és rövid távra is bérelhető gépjármű és saját csereautó-állományuk is van – jóval olcsóbban a hagyományos autóbérlőknél.
Nagyjából 100-150 különböző cég tartozik ügyfeleik közé, magán- és állami szektorból egyaránt. Kisebb és nagyobb vállalatok munkatársai, például sales-esek, marketingesek, területi képviselők, orvoslátogató cégek képviselői, de nagyvállalati vezetők is.
„A '90-es években az autó státusszimbólum volt, arra gyűjtött mindenki, hogy legyen saját gépkocsija. Ezzel szemben ma az Y generáció első tíz vágyálmában nem szerepel a saját kocsi. Ma már megoldható sokkal kényelmesebben, kevesebb utánajárással” – véli Koleszár Róbert. A világválság utáni hitelbedőlések megváltoztatták a gondolkodásmódot: vásárlás helyett a cégek is az autóbérlést részesítik előnyben, ez kedvez a flottakezelőknek, így nagy a verseny, tehát ki kell tűnni. „A fix havidíj nem csak korrekt, hanem kiszámíthatóságot is biztosít: ügyfeleink pontosan tudják, hogy az autós flottára mennyit kell szánniuk, megtervezhető a költség, úgy mint például a bér vagy a járulékok” – sorolja a cég előnyeit a tulajdonos.
A jövő elkezdődött
Kizárólag magyar tulajdonú flottakezelő vállalatként egyedüliek, minőségi szolgáltatásaiknak köszönhetően pedig mára Magyarország ötödik legsikeresebb flottakezelő cégévé váltak. A következő hónapokban az elektromos autók és a car sharing (a biciklis Bubi rendszerhez hasonló autó megosztási lehetőség) szolgáltatás felé nyitnak. Ugyan a flottakezelő cégek repertoárjában még alig található elektromos autó, a Mercarius már csaknem húsz környezetkímélő gépkocsit kínál. Eddig csak magánszemélyek érdeklődtek az elektromos autók iránt, de most már a cégek is kezdik felfedezni. „Ennek elterjedéséhez elsősorban gondolkodásbeli változás kell, tudni kell előre, hogy aznap mennyit kell autózni, hol tudom tölteni a kocsit, sokkal nagyobb tervezettséget, előregondolkodást igényel” – magyarázza Róbert. Mivel vannak olyan versenytársak, akik próbálják ellopni ötleteiket, a jövőbeni terveikről csak óvatosan beszélnek. De az biztos, hogy több lábon akarnak állni és komplexen gondolkodnak az elektromos autókról és a car sharingről. „Ehhez megfelelő darabszámú autóval, kiszámíthatóan kell működni, mindez plusz-szolgáltatásokat igényel, amikhez partnerekre is szükség van, valamint «zöld gondolkodásra», elkötelezettségre, komoly informatikai és logisztikai háttérre, ezen dolgozunk a jövőben” – teszi hozzá László.
Forrás:
Fordulópontok 2017