Zöld szívvel a pályán és az utakon is

Interjú Koleszár Róberttel, a Mercarius Flottakezelő, a Ferencvárosi Torna Club hivatalos flottakezelő partnerének ügyvezető igazgatójával.

Z&F: Az elmúlt hetekben vált hivatalossá, hogy a Mercarius Flottakezelő lesz az FTC flottakezelő partnere. Mit lehet tudni a cégről?

Koleszar-Robert_3Koleszár Róbert: A Mercarius Flottakezelő az ország legnagyobb magyar tulajdonban lévő flottakezelő vállalata. 2012 óta vagyunk jelen Szűcs László tulajdonostársammal a cég életében, ez idő alatt dinamikus növekedés ment végbe a cégben, kihelyezett autóállományunk 250 autóról közel 5000-re duzzadt. Büszkék vagyunk rá, hogy 2017-ben bekerültünk a BÉT50 összeállításba, idén pedig először felkerültünk a Forbes 100 legnagyobb 100 százalékban magyar vállalat összeállítás 49. helyére, valamint a HVG TOP500 legnyereségesebb magyar cég listájára és a Figyelő által a feltörekvő vállalatokról összeállított TOP200-as sikerlistájára is. Filozófiánk, hogy ügyfeleink számára nem csupán autókat, hanem szolgáltatásaink révén valódi mobilitást biztosítunk, ami egy autóban ölt testet. Emellett elkötelezett támogatói vagyunk egy fenntarthatóbb közlekedési forma, az elektromobilitás terjesztésének a vállalati közlekedésben is.

Z&F: Mit lehet tudni magáról a megállapodásról?

K. R.: Nemrég írtuk alá a támogatói megállapodást, aminek már csak azért is nagyon örültünk tulajdonostársammal, Szűcs Lászlóval, mert mindketten rajongunk a sportért, és szívesen támogatjuk a hazai sportéletet és sportolókat. 30 darab autót biztosítunk a klub számára, amellyel célunk, hogy még inkább tehermentesítsük a sportolókat – üzletpolitikánk alapvető pillére, hogy stresszmentes szolgáltatást biztosítsunk, az ügyfeleinknek csak használni és tankolni kell az autókat, az üzemeltetés többi feladata ránk hárul. Ezzel a sportolók és a stáb tagjai időt tudnak megtakarítani, így még inkább arra koncentrálhatnak, ami számukra a legfontosabb, azaz a sportra.

Z&F: Hogyan kapcsolódik a Mercarius a Fradihoz?

K. R.: Én személy szerint a Fradihoz húzok, de a munkatársaink közül is sokan Fradi szimpatizánsok. Csapatépítő jelleggel mi is szoktuk látogatni a csapat meccseit, illetve ügyfeleinket is gyakran invitáljuk meg, hogy közösen élhessük át a szurkolás élményét. Sőt, alkalmanként focizni is elmegyünk együtt a kollégákkal. Egyébként, nem csak a futballon keresztül leszünk jelen a Fradi életében, a klub minden szakosztályát támogatjuk.

Z&F: Honnan jött az ötlet, hogyépp a sportklubunkat támogassák?

K. R.: A Mercarius társadalmilag is felelős vállalatként tekint önmagára. Azon túl, hogy a Fradi az egyik legeredményesebb és legnépszerűbb magyar labdarúgó csapat, nekünk nagyon fontos volt az is, hogy az FTC-nél erős az utánpótlás-nevelés, rengeteg fiatal tehetséggel foglalkoznak, akik szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A zöld szín pedig ezen túl is összeköt minket, hiszen kifejezett célunk, hogy a környezetbarát elektromos autózás minél szélesebb teret nyerjen a vállalati mobilitás területén.

Z&F: A sport más területén is támogatnak csapatokat?

K. R.: Igen, a most megkötött együttműködés mellett együttműködő partnerei vagyunk a női vízilabda válogatottnak, az MVM SE vitorlás szakosztályának, illetve a paksi Atomerőmű SE kosárlabdacsapatának is szponzorai vagyunk. Azonban mindketten úgy érezzük, hogy ezzel az újabb támogatási lábbal vált teljeskörűvé a Mercarius sportszponzorációs tevékenysége.